Mester Györgyi - Árvácska

A gondosan ápolt gyep szélén, egy nagyobb eső után, aprócska növény bújt ki a földből.

Amíg csak a szára és kevéske zöld levele látszott, a kert gazdája gyomnak hitte. Szerencsére azonban hamarosan megjelent a növénykén egy szép, ötszirmú, három színben pompázó, tarka virágfej, amiből a kert gazdája számára egyből világossá vált, a kis jövevény egy árvácska.
Meglepetésében hangosan ki is mondta a nevét. Azt már csak hozzágondolta, hogy a fű nyírásakor majd ügyelnie kell arra, véletlenül le ne vágja a pici virágot.
Árvácska mihelyt meghallotta, milyen névvel illették, azonnal búskomorságba esett. „A nevem azt jelenti, egyedül vagyok, a világon nincs senkim.”
Ezután már csak búslakodott, és a szomorúságtól csupán azért nem lógatta a fejét, mert a kertet szorgosan locsoló eső élettel töltötte meg a szárát és a leveleit. Így, ha tetszett, ha nem, egyenes derékkal, emelt fővel kellett helyt állnia a pázsit szélén.
Mivel a sok csapadéktól a fű csak nőtt, nődögélt, Árvácska maga körül - a tengernyi zöld fűszálon kívül - nem látott semmit.
Egy nap azonban méhecske repült oda hozzá. Rátelepedett a szirmaira, és mivel hálás volt a begyűjtött virágporért, köszönetül, dicsérni kezdte a kis virág szépségét.
A szépségen kívül azonban azt is látnia kellett, hogy még a kedves, becéző szavak se vidítják fel a kis virágot, hát rákérdezett a szomorúsága okára.
Árvácska nem titkolta, hogy nagyon magányosnak érzi magát, mivel - ahogy azt a neve is mutatja - a világon egyedül áll, nincs senkije. Se családja, de még távolabbi rokona sincs.
Méhecske - aki jól ismerte a kertet, és már számtalanszor körbe repülte -, ezen igencsak elcsodálkozott.
- Te nem is tudod, hogy színpompás árvácskák díszlenek a kert távolabbi részén, a pázsit másik oldalán?! Talán a magas fűtől nem vetted észre, hogy rokonaid tucatjai élnek nem is olyan nagy távolságra tőled.
- Ez igaz lenne?! - kérdezte meglepődve, egyre fokozódó örömmel Árvácska.
- Bizony, hogy így van. csak várd meg a legközelebbi fűnyírást. Akkor magad is meggyőződhetsz arról, hogy ez a valóság.
A méhecske, dolga végeztével, a virágpor begyűjtését követően, tova szállt. A mi Árvácskánkat azonban nem hagyta nyugodni a gondolat. Izgatottan várta azt a bizonyos ”fűnyírást”.
Ez néhány nap múlva be is következett.
Nagy berregéssel megjelent egy otromba - hozzá képest óriás méretű - gép, és a nyomán elfeküdtek, elhullottak az addig hetykén álló, a lenge szélben tengerként hullámzó fűszálak.
Kitisztult a kép. Egy új világ tárult fel Árvácska előtt. Addig nyújtózkodott, amíg meg nem látta a lenyírt pázsit másik oldalán a rokonait, a többi árvácska virágot.
Így messziről is nagyon szépnek találta őket. Már a látványuk boldoggá tette, hogy nincs többé egyedül a világban, neki is van „családja”, vannak rokonai.
Ha lába lett volna, azon nyomban útra kel, és felkeresi őket.
Ekkor azonban újabb, kellemes meglepetés érte.
A kert virágszerető gazdája jelent meg, kezében apró lapáttal. Egy mozdulattal kiemelte a földből Árvácskát, és gyökerein a földdel együtt, átvitte a gyep másik oldalára.
Beültette a többi árvácska mellé. Nem tudta megállni, hogy fennhangon meg ne jegyezze: „a neved ugyan Árvácska, lám, mégsem vagy egyedül. Légy együtt a rokonaiddal, légy boldog velük, kicsi virág!”

Legyél részese a Mesefarm varázslatának!

Csatlakozz a Mesefarm közösségéhez és legyél mindig naprakész! Iratkozz fel hírlevelünkre, és elsőként értesülhetsz legújabb meséinkről, irásainkról, valamint különleges, szülőknek szóló tippekről és akcióinkról.

Csatlakozz most, és élvezd az exkluzív tartalmakat első kézből!
Ha feliratkoztál, de még nem kaptál visszaigazolást, ellenőrizd a Spam vagy Promóciók mappát! A feliratkozás megerősítése nélkül sajnos nem tudjuk küldeni a hírleveleinket.
0
Megosztás